2017. szeptember 20., szerda

Szilva leves és szilva lekvár


Ilyen óriási szilvából kaptam egy vödörnyit. Először nem tudtam mit kezdjek vele, mert volt benne puha, volt benne éppen eltenni való keménységű. 

Főzés közben jön meg a étvágy  szokták mondani 👌👌👌👌 s ezzel én is így voltam. Amíg az ebéd készült, addig járt az agyam, hogy mi is legyen ezzel a gyönyörűséges szilvából. 


Miután készítettem a délelőtti zöldség-gyümölcs ivólevünket is, akkor döntöttem, hogy ezek a szilvák a lassú présben végzik. Lesz belőlük nagyon finom rostos ivólé. Ez mindaddig úgy volt, amíg hozzá nem fogtam.  


Ahogy a szilvát elkezdtem átengedni a lassú présen, csodálkozó szemeim nem hittek a valóságnak. Olyan fantasztikus sűrű lé jött ki az egyik oldalon, míg a másikon -ahol egyébként a gyümölcsök héja és magja távozik- még sűrűbb hús és héj. No akkor most mi is legyen? 



Ahogy a fotók is igazolják, a léből fantasztikus, készre főzött szilva leves, a húsból és héjból, pedig egy nagyon-nagyon finom lekvár készült, szinte pillanatok alatt.

A szilva leves:

A lét egy lábasban elkezdtem főzni, Csak ízesítésre kellett gondolni, ami nem más volt, mint kevés édesítő, egy  rúd vanília, csipet só, kevés citromlé. 
Üvegbe raktam és 90 fokon 30 percig hőkezeltem. 

Fogyasztáskor azt hiszem egy jó nagy adag tejszínhab fog díszelegni a tányérban.



A lekvár elkészítése talán még egyszerűbb volt. Igaz, hogy szilva lekvárhoz dzsemfixet nem szoktunk adni, de ez itt most egy egészen más kategória volt. 

A lassú présből kinyert szilva húst szintén egy lábasba raktam, elkezdett melegedni, majd forrni. A hőfokot le kellett venni, mert "köpködött", ugyan úgy, ahogy egy tisztességes szilva lekvár szokott! :) Egy csomag 2:1-ben dzsemfixet belekevertem, s már szedtem is üvegekbe. Lezártam az üvegeket, fejre állítottam, és úgy ahogy egy fáradt nap után totál elfeledkeztem visszafordítani az üvegeket. Este vettem észre hogy annyira megdermedt a lekvárom, hogy az alján van a teteje :) :) De ez semmit sem változtat a lényegen. Valami csodálatos szilva leves, és szilva lekvár készült, s ami a lényeg, hogy nagyon rövid idő alatt. Köszönhetően a lassú préseknek. 

                                     


Csirke comb zöldségekkel

Igy jár az a 2 nagy csirke comb, amelyik véletlenül kimarad a nagy főzésből. S miután tegnapra már főtt a kuktákban az ebéd, így gondolva egyet, következett egy páckészítés, de nagyon egyszerű ám, s irány a sütőzacskó, majd a hűtő. Ma délelőtt mentek a sütőbe, 150 fokon egy órahosszáig készültek.  Nem éppen a leglátványosabb tál, de hogy nagyon finom volt az biztos. 


Egy tálkában kikevertem 1 evőkanál  házi paprika krémet és egy mokkás kanál  chilli krémet, amihez 1 mokkáskanál bazsalikomot, 1 mokkáskanál oregánót, kevés sót, és egy kis fehér, és fekete borsot adtam.  Jól kikevertem és rákentem a combok mindkét oldalára. 

A bekent combokat egy sütőzacskóba raktam, s mellé a köretet, ami  
1 db óriási alma
1 db narancs
1 db cukkini
1 db piros és
1 db fehér paprika
5-6 szál zöldhagyma szár (tavasz óta a fagyasztóban volt)
4 db nagyobb sárga répa

Az egészet meglocsoltam egy kevés szőlőmag és egy kevés tökmag olajjal, s befújtam fehér és fekete szőlő balzsamecettel. 

A zacskó száját lezártam és egy jó bő éjszakát a hütőben várta a sütést. 


Ez volt az indítás


Reggelre aránylag szépen összeértek. 


150 fokos sütőben (lassú sütéssel) 1 óra alatt elkészültek.


A hús finom puha, a zöldségek finomak, amolyan jó kis ress roppanósak. Egyszóval finom! 






Áfonya lekvár

Az áfonya dzsem vagy lekvár elkészítése a legegyszerűbb a világon. Még csak sok munka sincs vele. 

2 kg áfonyát megmostam.
Lassú présen átengedtem. Egy fazékba öntöttem a kinyert sűrítményt. Ízlésünknek megfelelően édesítettem (természetes édesítővel)
ha valaki cukorral szeretné, akkor 35-50 dkg cukor szükséges kilónként. Persze ehhez az áfonya érettsége, íze is hozzájárul, hogy mennyi legyen az a cukor mennyiség. 





Amikor felforrt, kis üvegekbe szedtem. Az üvegeket 5 percre fejre állítottam és indultak a száraz dunsztba. Itt hagytam kihülni. (nálam általában 3 nap a száraz dunszt)


Ezt a finomságot azt hiszem nem csak lekvárként, hanem házilag készített joghurtba ízesítésnek is fogjuk használni. 
(Nagyon finom!)


Lassú préseim, ami egy áldás a konyhában. Legalábbis nálam. Már  közel két éve használom őket, de ez a nyár volt számukra a legaktívabb. Megdolgoztattam őket.


Az első a Klarstein volt. Tökéletesen bírja az iramot a konyhában. 



A következő a Hurom, aminek a kis befogadó nyílását is meg lehet bocsájtani, mert nagyon aktív tud lenni. 

A Zebra a legnagyobb kedvenc. Hosszú csigájával, óriási befogadó nyílásával és a 38 forduat/percenkénti teljesítményével tökéletes munkát végez. 



Pizza krém, ahogy én készítettem


Pizza krém!

Tulajdonképpen a házi ketchup és a pizza szósz összetevőinek keverékéből állítottam össze ezt a pizza krémet, mert vagy a paradicsomot tartottam soknak, vagy a fűszereket egyikben, másikban.
Igy aztán saját ízlésünknek megfelelő összetevők kerültek a pizza krémbe.

2 fej óriási fehér hagyma
2 nagy fej fokhagyma

Kevés zsíradékon a két hagymafélét dinszteljük.

Hozzá adjuk a következőket:

2 kg paradicsom darabolva
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 kávéskanál őrölt fekete bors
2 cm közepes vastagságú reszelt gyömbér
1 kávéskanál bazsalikom
1 kávéskanál oregánó
1 teáskanál chilli paprika krém (házi)
2 evőkanál pritaminpaprika krém (házi) (ha nincs ilyen krémünk, akkor a kápia édes paprikakrém is tökéletes, de ez is házi!
Ebből a mennyiségből 21 db 220 ml-es üveg lett!
Az egészet összefőzzük (nekem fél óra elég volt)
Botmixerrel pürésítettem. Forrón üvegekbe raktam, 10 percre fejre állítottam  és három nap száraz dunszt következett!






Ééééééés gyorsan elkészítettem egy pizza alapot, megkentem, megpakoltam minden földi jóval, kisütöttem, és jól megettük :) 



Megjegyzés: Ha ehhez a mennyiséghez legalább 5 kg paradicsomot adunk, és több óráig  főzzük, hogy sűrűsödjön,  akkor  házi ketchupként is nagy élvezettel fogyaszthatjuk. Természetesen a többi hozzávalót is kissé megemeljük.
Jöhetnek a Szafi féle pizzák, csigák, és a többi, amihez csak el tudjuk képzelni ezt a fajta krémet.

2017. szeptember 19., kedd

Édes-savanyú mártás

Édes-savanyú mártás, ami gondolkodás nélkül bármikor jöhet köretnek. A receptben szereplő hozzávalókra ha nézünk, akkor eléggé bonyolultnak tűnik, pedig nem az. Csak hozzá kell fogni. A receptben egy indiai fűszer keverék: a garam masala is szerepel, de miután sehol sem kapható a környékünkön, neten rendelni már nem volt időm, így kicsit "csak" hasonló fűszerekkel készült, de esküszöm és vallom, hogy finomabb, mint a társa a nagy bolt polcain :) 


Hozzávalók és elkészítés: A hozzávalók súlya tisztított állapotban értendő:

1 dl olaj,
1 kg hagyma, robotgéppel aprítva
5 db nagy sárga répa, Juliennre vágva
Ezeket dinszteljük össze

1 kg kápia paprika kockára vágva
1 kg fehér húsú paprika, kockára vágva 
2 evőkanál parajdi só,
1 evőkanál őrölt bors,
2 evőkanál fűszerpaprika,
3 db babérlevél

A dinsztelt hagyma, répa után szép sorjában mindent sorban belerakunk.

 Hozzáadunk továbbiakban 

4 db kisebb cukkinit kockára vágva

Tovább pároljuk mindaddig, amíg összeesik. (Ez nálam kb fél óra volt)

30 dkg cukrot (én ízlésünknek megfelelő édesítőszert) adunk hozzá

3 doboz ananászbefőtt levét hozzáadjuk, s közben az ananászokat is felaprózzuk, s ezt is hozzáadjuk. 
Felöntjük 2 liter házi paradicsom lével. 

A recept 2 evőkanál Garamasala őrleményt ír. Ennek hiányában én: 

1 teáskanál szemes fekete borsot,
1 teáskanál őrölt fahéjat, 
1 teáskanál egész szegfűszeget,
1 teáskanál egész koriandert adtam hozzá. 

Amikor összefort, akkor még 1,5 dl almaecetet adtam hozzá és kóstolgattam, de nem kellett pótolni semmit! 

Összefőztem az egészet (fűszerek hozzáadása után kb 5 percig) és 2 csomag 2:1-ben dzsemfixet adtam hozzá.
3 perc forralás után üvegekbe szedtem és száraz dunszt következett 3 napon át, vagy addig, amíg ki nem hűl. (nekem 3 nap volt) 

Megjegyzés: 
A recept, sűrítésre: 2 evőkanál étkezési keményítőt ír, amit hideg vízzel elkeverünk és úgy adjuk a masszához. (Én a dzsefixet választottam) 





Ebből a mennyiségből 17 db fél literes üveget tudtam megtölteni. 17-szer fogunk isteni finom köretet fogyasztani húsok mellé :) 


Párhuzamban készült még Pizza krém, de erről egy másik posztot fogok feltenni, mert megérdemli. 


S akkor néhány fázis fotó az elkészítés menetéről:
Vöröshagyma apró kockára vágva kevés zsíradékon dinsztelődik




Sárgarépa juliennre szeletelve, hozzáadva a hagymához, dinsztelődnek.



A kápia paprika kockára vágra. Ugyan ilyenre a fehér paprika is, csak azt nem fotóztam.


Itt már minden darabos hozzávaló, a babérlevéllel dinsztelődik.




dinsztelés után kellő képpen összeestek, jöhet rá a paradicsom és a többi fűszerek.



2017. szeptember 18., hétfő

A legfinomabb pihe-puha zsömle


Azok a fantasztikusan finom, minden mellékíz mentes zsömlék.............. s mekkorára nőttek a sütőben?! Végre egy olyan termék, ami -bátran mondhatom- helyettesíti a régi fehér búza lisztes pékárút. 

Ezt a receptet is szintén Szafinak köszönhetően tudtam elkészíteni és köszönet érte, mert nagyon-nagyon finom, s ahogyan Ő is fogalmaz, még egy hét után is valóban pihe-puha. 




Ebből a zsömléből pontosan 2 db-ot tudok elfogyasztani naponta. Egyet reggel és este egyet :) Ez a mennyiség 6 napi adagom. Uzsonnás zacskóba rakva, fagyasztóba teszem, s este veszek ki 2 db-ot másnapra. 


S amikor sülnek, ott ülök a sütő előtt és csak nézem, hogyan növekednek. Gyönyörködöm bennük! 


Diétás diós bejgli

No akkor, ha már egyszer diétázni kell, akkor folytassuk egy kis édességgel. Nem mondom, hogy ugyan az az ízvilág, mint a békebeli karácsonyi diós bejgli, de ha ezt lehet enni, akkor megalkuszunk és nem finnyáskodunk. ☺☺☺☺


A diétás, vegán diós bejgli megálmodója, tökéletesítése nagyon sokat tesz azért, hogy mi diétázók se maradjunk ki semmi földi jóból. 
Burján Szafi nagyon sokat dolgozik azért, hogy ne érezzük azt, hogy mi kénytelenek vagyunk másképp étkezni. 


A bejgli receptjét ITT lehet megtalálni. Nagyon egyszerű elkészíteni. Elfogyasztani pedig óriási öröm. Mindenkinek szívből ajánlom. 


Tészta hozzávalói (kb. 450 grammos bejglihez):


....... a továbbiakat, pedig az oldalra ellátogatva lehet megtudni.

2017. szeptember 14., csütörtök

Minden mentes kolbászos sajtos csiga


A diéta jegyében, s ma érkezett el az a nap, amikor annyira, de annyira finomat vacsoráztunk, hogy elmondani sem tudom. Még szerencse, hogy reggelire is maradt, mert ha nem, akkor képes lettem volna reggel felkelni egy fél órával előbb. Egyszóval isteni finom. laktató és fantasztikus ez a lisztkeverék, amit ITT tudtok megvásárolni. 
Nem beszélve arról, hogy ebből a lisztből nem csak sós ételek, hanem sütemények is készíthetők. Ez lett a legnagyobb kedvencem.


A recepten semmit sem változtattam. (Ritka, de megtörtént) :) 


Tészta hozzávalói:
Feltét:
A sütőt 200 fokra állítottam. Egy tálba mértem az almaecetet, a vizet és a sót majd összekevertem.
Hozzáadtam a lisztet és kézzel összegyúrtam a 10 percig állni hagytam.
Kevés Expressz liszttel megszórt szilikon lapon átgyúrtam a tésztát, majd téglalap alakúra nyújtottam.
Megkentem ketchuppal, rászórtam a reszelt sajtot és a kolbász kockákat.
Hosszabbik oldalától fogva feltekertem és kb. 2 centi széles csíkokra vágtam. A csigákat sütőpapíros tepsibe tettem.






A csigákat lekentem olajjal és a 200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütöttem. 





Nagyon sokszor fogjuk ismételni!

Hagyma egész évre

Egész évre megoldva a hagymapucolás, s nem kell minden főzésnél -amihez hagyma kell- sírni! 👌


Vöröshagymát egy évben egyszer vásárolunk, így szeptember tájékán. Annyira jó dolog, hogy nem kell sokat sírni hagyma pucolás közben. Mi elég nagy mennyiséget elfogyasztunk, így meggodolandó, hogy minden nap, vagy egy évben egyszer hagymázunk :)  Általában 7-8 kg vöröshagymát rakok el üvegbe. Természetesen itt már a tisztított mennyiséget számolom. 
Előző este beáztatom a hagymákat és másnap csak kettévágom, leszedem a héját. Hogy miért kell beáztatni? azért, mert így nem csalogatja elő a könnyeim. 
A megtisztított hagymákat konyhai robotgépben összevágom. Kilónként 20 dkg parajdi sót adok hozzá. Összekeverem. Hagyom állni egy kicsit (fél óra is elég), hogy a só elolvadjon. 
Jól átkeverem és üvegbe rakom. Befőző fóliát csak azért raktam a lapkák alá, mert ezek a kedvenc üvegeim, és nem szeretném, hogy a só lemarja a belsejét. Egyébként semmi jelentősége. Ahogy megteltek az üvegek, be lehet rakni a kamra polcra. 


Főzésnél általában a hozzáadott hagyma sóssága miatt nem sózom az ételt, inkább közben megkóstolom. Van mikor kell pótolnom, de sokszor elég a hagyma sóssága. 


Összehasonlítva a jelenlegi és az egy évvel ezelőtt eltett hagymákat csak színében van kevés változás. Ízében, zamatában semmit sem változott.