2016. április 3., vasárnap

Házi sonka prés nélkül (pulykamell, csirkemell, trappista sajt)

Közel 30 éve készítem saját konyhámban a különböző felvágottakat, sonkákat, de eddig mindig présben. Most megpróbáltam -mint annyira sokan- hogyan is működik a sonka, prés nélkül. 
Nagyon jól tűrte a kiképzést és a végeredmény -így elsőre- nekem tökéletes, mind ízben, mind formában.

A mostani sonka alapanyaga 

1 kg pulykamell, péppé aprítva késes robotgépben 
0,5 kg csirkemell, nagyon apró kockákra vágva
10 dkg trappista sajt, szintén nagyon apró kockára vágva
4 szelet Fekete erdei sonka (ez azért került bele, mert már kissé kiszáradt)

Fűszerek:
Só, ízlés szerint, (de a minimum 2 - 2,5 dkg) ehhez a húsmennyiséghez.
4 gerezd fokhagyma aprítva
1 mokkás kanál citrombors
2 teáskanál (csapottan) piros fűszerpaprika.

A sonka külső kenéséhez 
2 evőkanál meleg olaj
1 mokkáskanál piros fűszerpaprika





Elkészítés:

A pulykamellet késes robotgépben péppé zúzzuk. A csirkemellet nagyon apró (kb fél-fél cm) kockára vágjuk. A trappista sajtot szintén nagyon apró kockára összevágjuk.
Egy tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk a fokhagymát, a sót, a citromborsot és a piros fűszerpaprikát. 
Kézzel jól összegyúrjuk, hogy mindenhova jusson a fűszerekből és jól összekeveredjenek.
A tálat a tetejével szorosan lezártam és egy éjszakára hűtőbe raktam.


Amikor összeértek az ízek, elkezdtem formázni.
Egy jó nagy darab szilikonos sütőpapírt vízbe nyomkodtam, majd kicsavartam belőle a vizet. Kiterítettem és ráhelyeztem a fűszerezett húst, majd felgöngyöltem, mint egy bejglit. Jó szorosan, s a két végét is jó szorosra összenyomtam. 
A papír két végét úgy csavartam össze, mintha egy óriási szaloncukor lenne. 
Ezután még egy jó nagy darab alufóliába betekertem és szintén szaloncukor formájúra csavartam. A két végét jócskán összetekertem. Így alakul ki a jó kis kerek forma.

Formatepsibe tettem. Öntöttem alá kb 1 dl vizet. A sütőt 80 fokra előmelegítettem és 120 percig 80 fokon hőkezeltem.




Amikor a hőkezelési idő lejárt, kivettem a sütőből és óvatosan (nehogy a kezem megégjen) kihámoztam a sonkát a papírokból.
Ekkor jött a külső kenés:
Még melegen, úgy, ahogy kijön a sütőből 2 evőkanál melegített olajban elkevert 1 mokkáskanál piros fűszerpaprikát feloldunk, szilikon ecsettel a még meleg sonka rudat lekenjük. 
Hagyjuk, hogy teljesen kihűljön és utána szeletelhetjük.

Itt minden mentes diétás bucival, saját eltevésű csemege uborkával, és cseresznyepaprikával tálaltam. 



Nem igazán tudtam kivárni, hogy kihűljön, pedig érdemes, mert a megolvadt sajt esetleg kifolyik a húsból. :) az enyémen egy kicsit látszik, hogy türelmetlen voltam.

A megmaradt sonkadarabot becsomagoltam és a hűtőben várja, hogy a reggeliző asztalra kerüljön. 



8 megjegyzés:

  1. Szeretném kipróbálni, csak a 80 °c fok zavar. Csak egy megerősítést kérek, hogy biztos annyi? Köszönöm szépen előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kedves Györgyi!
      Megerősítem, igen 80 fok és éppe ezért 2 óra. Ezt nem sütjük, hanem hőkezeljük.
      Sok sikert!

      Törlés
  2. Nagyon szépen köszönöm a gyors választ! Szép hetet kívánok, és további jó recepteket várok!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen köszönöm a gyors választ! Szép hetet kívánok, és további jó recepteket várok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Györgyikém! nagyon szívesen. A blogon nagyon sok sonkaféleséget lehet találni, s ezek után már ki merem jelenteni, hogy egyiket-másikat már prés nélkül is el lehet készíteni :)

      Törlés
  4. Drága Viki! Szeretek is barangolni a blogodon! Puszillak a sok finom receptért! Ki fogom próbálni,az tuti! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Györgyikémn! Köszönöm szépen! No ezt sem fogod megbánni. Egyszerűen veszélyes, mert abbahagyhatatlan :) Puszillak.

      Törlés
  5. Követtem a receptet, a sütő is 80°C-os volt, 2 óra is meg volt, mégis ugyanaz a nyers húspép köszönt vissza. Mit csináltam rosszul?

    VálaszTörlés