2015. december 25., péntek

2015 Karácsony


Általában az év utolsó hónapja zsúfolásig tele izgalommal, készülődéssel, várakozással.
Először várjuk a mikulást, majd jönnek az Adventi várakozás hetei és végül a legszebb ünnepünk: a Karácsony, majd a Szilveszter és az Új év, de erről a kettőről majd később.

Nekem ez a hónap nem a legszerencsésebben alakult, s még a mai napig is "csak" ennyit tudtam hozzátenni az idei karácsonyhoz. (Persze, ezt is némi segítséggel, asztal mellett ülve,  és titokban, nehogy a ninó meghallja :)  ) 

Töltött káposztát készítettünk durván 3 kg húsból. Kis mini töltelékek készültek, összesen 64 db. Én nagyon szeretem apró káposztával, de most úgy látszik, hogy a 2 kg apró káposzta nem éppen lett elég. Persze igy is nagyon finomra sikerült. 

Friss disznóvágásból előre befűszerezett hús állt rendelkezésre, de én még megspékeltem egy kis felkockázott bacon szalonnával. (minden töltelékbe 2-3 kocka került) Ahogy raktuk ELLA  edényeibe a tölteléket, alura apró káposzta, majd a töltelékek, közé szórtunk apró kockára vágott bacon szalonnát, s még volt egy jó kis húsos -enyhén füstölt- toka szalonna, azt is beleraktuk. Egy sor töltelék, apró káposzta, majd újra töltelék, mind addig, amíg el nem fogyott. A töltelékek tetejét azokkal a nagyon kicsi levelekkel borítottuk be, amelyek már nem voltak alkalmasak a töltésre.

Minden edénybe 2 dl vizet öntöttünk, s elkezdődött a főzés. Ella befőző automatában, leves programon 20 perc alatt készült el egy adag. 
S akkor jöjjenek a fázisfotók. 







S hogy a glutén érzékenyek  és a diétázók is örüljenek és ne maradjanak sütemény nélkül: készült egy dupla adag kókuszos finomság, ami nagyon egyszerű.


1 adaghoz 

25 dkg kókuszreszelék
10 dkg porrá tört eritrit (aki nem cukor beteg, annak jó a porcukor is)
3 db egész tojás.


Az összes hozzávalókat egy tálban összekeverjük. Diónyi nagyságú gombócokat formázunk és lelapítva tesszük -a sütőfóliával bélelt- tepsire.
Előmelegített sütőben 170 fokon 15 perc alatt -légkeveréssel- megsült.

Egy fél tábla (nekem 80 %-os volt) nagyon finom ét csokit vízgőz felett felolvasztunk, és egy zacskóba öntve a felolvasztott csokit, meglocsoljuk a kókuszfinomságokat. Érdemes fogyasztás előtti napon elkészíteni, mert másnapra nagyon finoman megpuhul. 
Kifejezetten Paleo finomság! 



Én dupla adagból készítettem, s ebből 44 db készült. 

6 megjegyzés:

  1. Viki, ezen az ünnepen is nagyon sok finomságot "elkövettél"! :)
    Utólag kívánok békés, boldog Karácsonyt, és sikeres 2016-os esztendőt!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Viki!
    Ismeretlenül is jobbulást kívánok!
    Olvasgatva a receptedet, nagyon "megkívántam" ezt az Rllát, de kutakodva a neten, úgy látom, hogy már nem kapható itthon. Így marad a vágyakozás a gyors és tökéletes főzés után.
    Boldog új évet!

    VálaszTörlés
  3. Marisz Drága! Ezen az ünnepen sok minden kimaradt de remélem majd még bepótolom. Kivánok Nagyon boddog Uj évet. Csókollak.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Undercover!
    Ne add fel.
    A wegolalukon lévő valamelyik elérhetőségükön hivd fel őket, vagy irj nekik és pontos dátumot tudnak mondani, hogy mihor kapnak ujra terméket.
    Én csak azt sajnálom, hogy nem 40 évvel ezelőtt találták fel az ELLÁT
    Elérhetőségük
    7626 Pécs, Mohácsi út. 16+36 (72) 482 017+36 (72) 482 017

    Boldog Uj Évet kívánok neked is sok szeretettel.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen, Viki, a sok szeretetet meg külön is!
    Minden jót neked is!

    VálaszTörlés